Erről a tortáról sajnos csak kevés kép sikerült jól. :(
Itt egy kép miközben készül. Páran kíváncsiak voltatok, hogy teszem fel a borítást. :)
Alapanyagok:
Piskóta: -6 tojás
-6 ek liszt
-6 ek cukor (én úgy csinálom hogy a fele porcukor )
-1 csomag vanillincukor
- egy csipet só
Krém: -csomag csokis vagy étcsokis pudingpor
-20 dkg porcukor
-20 dkg Ráma
-tej (annyi amennyi két csomag pudingporhoz kell, ez kb. egy liter)
Egyéb: - 3-4 banán
-500 g étcsokoládé
-Ha díszíteni akarjuk, készítsünk vagy vegyünk 1 kg fondant-ot
Elkészítés: -Süssük meg a piskótalapot, majd ha teljesen kihűlt vágjuk 3 részbe.
(Szerintem erre mindenkinek van saját technikája, de ha mégsem, itt megtaláljátok hogyan is kell. )
-Amíg hűl a piskóta készítsük el a krémet.
-A pudingokat megfőzzük
-A margarint a porcukorral habosra keverjük, majd a kihűlt pudingokhoz adjuk.
Ezután következik az összeállítás.
A tortalapokat megkenjük a krémmel, majd elővesszük a banánokat és karikára vágjuk őket. (Szétnyomkodva is bele lehet tenni, ha éppen úgy tartja kedvünk.)
Ha ezzel megvagyunk vegyünk elő egy sajtreszelőt, és az étcsokit. A csokit a reszelő szélesebb lukain reszeljük a rétegek közé.
Az eredménynek valahogy így kell kinéznie.
Ha minden réteggel végeztünk, és teljesen összeállt a torta, rakjuk pár órára hűtőbe. Így könnyebb lesz egyenletesre formázni, és díszíteni.
Tipp a díszítéshez: Ezt a tortát nem érdemes fehér mázzal burkolni, ugyanis a csokis krém átüthet, de bármilyen más színt nyugodtan megpróbálhattok. :)
szép de a receptjét szeretnénk !!!!!
VálaszTörlésFrissítve :)
Törlés